Julian Jones kezdetektől a Merlin első számú írója, valamennyi évadnyitót és évadzárót ő jegyzi, s nem lesz ez másképp idén sem. Akárcsak tavaly, idén is interjút készített vele a GeekSyndicate podcast adása, és akárcsak tavaly, idén is azon találom magam, hogy míg az utolsó perceket számoljuk vissza az ötödik évad - ugyancsak Julian által írt - nyitóepizódjáig, a közel másfél órás telefonbeszélgetés érdekességeit próbálom összeszedni. :)

Először is, Julian Jones remek beszélgetőpartner, az interjú - szokás szerint - nagyszerű hangulatban telt, úgyhogy ha jók vagytok angolból, javaslom, hallgassátok meg magatok is. Én nagyon élveztem.

Julian 6 epizódot írt idén, azaz csaknem az évad felét. Mint mondja, interjúkra nem is volt ideje ebben az évben, ez az első és talán az egyetlen, amit ad.
Viszont nagyon élvezetes volt az ötödik évadhoz írni. Ahogy fogalmaz, minden évadban magasabbra helyezik a lécet, de idén sikerült mindenkinek nagyobbat dobni, mint amit kinéztek volna önmagukról. Az ötödik évadban több nagyszabású epizód lesz, mint eddig bármikor.

A beszélgetésben nem csak a folytatásról esik szó, többször a negyedik évadra is visszatérnek. Artúr, Gwen és Lancelot konfliktusáról Julian elmondja, szerették volna megtalálni a módját, hogy a szerelmi háromszög beilleszthető legyen ebbe a feldolgozásba, ugyanakkor ha a hagyományos módon mesélik el, vagyis Morgana bűbája nem játszott volna szerepet, az egyrészt idegen lett volna Gwen karakterétől, másrészt a konfliktusnak a történet végét kellett volna elindítania. Márpedig nem állt szándékukban befejezni a történetet.

Szóba kerül Uther halála is, és mindaz a feladat, amit ez a lépés az írókra rótt tavaly.

Az ötödik évadban Artúr korai uralmának lehetünk szemtanúi. A varázslat még mindig nem törvényes, de Camelot boldogabb hely, mint valaha. Ami persze nem maradhat így, hiszen unalmas évadnak néznénk elébe. Artúrékra rögtön az évadnyitóban izgalmas expedíció vár.

Az író elmondása szerint idén sokkal többet koncentráltak a karakterekre. Bár fontos vendégszereplőkkel találkozunk idén is, most a főszereplőkön van a hangsúly, és ebbe a lovagokat is beleérti.

Julian izgatottan meséli, hogy Gwen és Elyan kap idén egy közös sztorit, egy küldetést a "sötét toronyba". Ennek forgatókönyvét ő írta, és az egyik kedvenc sztorija az idén, bár az epizódot még nem láthatta. Mint mondja, szereti a küldetéses epizódokat. (Talán nem véletlen, hogy ő írta A főnix szemét, az Aithusa, vagy épp Az utolsó sárkányúr című epizódot is.)

Elárulja azt is, hogy Merlin visszatér idén a kristálybarlangba.

Az évad egyik nagy dobása Mordred visszahozatala. Julian szerint Alex Vlahos nagyon jó színész, és remek választásnak bizonyult a szerepre.
Mordred az egyik kedvenc lovaggá válik, és komoly próbát jelent Merlin számára. Mint mondja, már az első olvasópróbán érződött Merlin és Mordred közös jeleneteiben a különleges erő.

Elárulja, hogy Merlin öltözékéről folyton beszélgetnek, sokszor szóba kerül, hogy változtassanak rajta, de úgy érzik, még nem jött el az idő, hogy mást viseljen.

Merlin titkának felfedése akár a sorozat végét is jelentheti, de Julian szerint előrébb kell vinni a dolgokat, a közönség ezt várja, és ígérete szerint előrébb is fognak lépni. De ennél többet nem mond.

A karakter maga sokat változott, nem csak azért, mert kinőtt Gaius szárnyai alól, már nem az az ártatlan kölyök, akit a történet elején megismertünk. Ezt Julian szerint jól illusztrálja majd az az epizód, amelyben felbukkan egy fiú, aki a régi Merlint juttatja eszünkbe.

Azt is látni fogjuk, hogy Artúr sokkal jobban bízik Merlinben, és miközben Gwen a támasza, Merlinnek nagyobb szava van Artúr mellett, mint valaha.

A folytatásról szólva elmondja, hogy imádja írni a sorozatot, a nyugdíjig írná, és - teszi hozzá nevetve - nem idén akar nyugdíjba menni. Viszont a sorozat sorsáról magasabban döntenek, ahogy fogalmaz, olyan emberek, akiknek sem a nevét, sem az arcát nem ismeri.

A Merlin-filmről azt mondja, nagyon örülne neki, de egyelőre egy dologban biztos: ő még nem írt hozzá forgatókönyvet. Majd kissé titokzatosan hozzáteszi: ez nem azt jelenti, hogy nincs más, aki megírta volna.
Mint mondja, a sorozat írói közül Jake Michie filmforgatókönyv-író is, tehát akár a mostani csapatból is lenne, aki meg tudná írni a film(ek)et.

A Merlin karaktereit az ő kis családjának nevezi. A színészekkel jóban van, és általában törekszik olyat írni, amit a színészek is élveznek. A színészek általában a rendezővel vannak kapcsolatban, de azért előfordul, hogy be tudja építeni a forgatókönyvbe a visszajelzéseiket.
Mint meséli, igen hosszú folyamat, míg a forgatókönyv elnyeri a végleges változatát, és nagy eredmény, hogy a színészek mégis egy késznek tekinthető változatot vehetnek kezükbe az olvasópróbákon. A BBC részéről is el szokták mondani az illetékesek, hogy mit szeretnének látni, változtatni benne, és azt mondja, néha vannak is jó ötleteik. Julian külön megbeszélést szokott folytatni a rendezővel, a producerekkel és a BBC által delegált produkció vezetővel is.

Julian Jones őszinte interjúalany. Mint bevallja, a negyedik évad fináléjával - szintén saját munkájával - nem volt maradéktalanul elégedett. Bár a kard kihúzása a kőből gyönyörűen megrendezett jelenet lett, több időt vitt el, mint azt az írás fázisában tervezte, így sok apró jelenetet ki kellett hagyni az epizódból, ami meglátása szerint kissé kapkodóssá tette az évadzárót. Úgy érzi, hibázott, de azt mondja, tanult belőle. Azért a Kard a kőben című epizódot is élvezetesnek tartja, de a kedvenc fináléja még mindig Az utolsó sárkányúr.

Ha az ötödik évadról három dolgot kellene mondani? Nagyobb szabású, látványosabb, sötétebb, komorabb, és emlékeztet rá, hogy a bébisárkány idén kamaszkorba lép.

Címkék: interjú 5. évad

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr564823828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SunnyDonnelly · www.sunny-donnelly.blog.hu 2012.10.06. 22:09:52

Köszi szépen a fordítást:) JJ írta azt a részt is, amibe a mai napig belebőgök (3x13 - kerekasztaljelenet) :))
tényleg nagyon nyílt fickó lehet, és vicces :)

Caretha · http://themusketeers.blog.hu/ 2012.10.12. 20:09:49

Nah hát, szörnyű dolog az egyetem, hogy csak most tudtam ezt elolvasni, de örök hála érte, Balinor!!! Csodálatosak a színészek, fantasztikusak a rendezők és az egész stáb, de mégis csak az író az, aki a magot adja, amiből kiindulhatnak, és a velük készült interjúk (talán azért is, mert olyan ritkák) a legjobbak. Igaz ez a Merlinre és minden filmre/sorozatra. A jó anyag az alapja mindennek, mindig alig váróm a beszélgetéseket az írókkal. Hihetetlen jó munkájuk van :)

A tesós Gwen+Elyan részt eddig is nagyon vártam, most hogy tudom, Julian írta, még jobban :) És hogy Merlin visszatér a Kristálybarlangba, ami a kedvenc részem (no jó, az egyik kedvenc :D), az valami... Hidegrázósan jó hír :)

És végre hallhatunk egy kis Lancelot magyarázatot is. Fájó szívvel, de érthető. Inkább ez, mint hogy titkos szerelmi háromszög legyen, az tényleg nagyon nem illett volna se Gwen, se Lanci karakteréhez.
süti beállítások módosítása