2011-ben még BAFTA-díjat nyert a Merlin harmadik évadával, április végével azonban megszünteti televíziós részlegét a sorozat vizuális effektusait négy éven át gyártó angol trükkműhely, a Mill.

A cég, amely a Merlin mellett olyan brit tévéprodukciók látványáért felelt, mint a Doctor Who és a Sherlock, mostantól csak reklámokon fog dolgozni.

A döntés oka az iparágat sújtó válság, amely Amerika után elérte a szigetországot is. A Mill vezetője, Robin Shenfield szerint túl kevés mostanában a vizuális effektusokban gazdag sorozat. A kevés megrendelő miatt a cég veszteséget volt kénytelen elkönyvelni 2012-ben, amely az idei év első negyedévében csak tovább halmozódott.

A fenti kisfilm a Mill 2010-es munkáját, a Merlin harmadik évadának díjnyertes vizuális effektusait mutatja be.

A témáról cikkező Televisual a Merlin elvesztését is az okok egyikeként említi, de a Mill még számos érvágást elszenvedett az elmúlt időszakban. A cég nem kapott munkát a BBC és a Starz koprodukciójában készülő DaVinci's Demons című sorozaton, a Sky egy évad után elkaszálta egyik fontos munkájukat, a Sinbadot, a Doctor Who pedig már biztosan nem kap új évadot 2013-ban.

"Vonakodva, de úgy döntöttünk, hogy ebben az üzletágban többé nem veszünk részt, ugyanakkor rendkívül büszke vagyok a korábbi eredményeinkre" - nyilatkozta Shenfield.

A Merlin alkotóinak új sorozatát, az Atlantiszt viszont vélhetően nem érinti a Mill TV bezárása. A Merlin ötödik évadának vizuális effektusait már egy másik csapat készítette, és nagy valószínűséggel ugyanazok a szakemberek szállítják majd az Atlantisz trükkjeit is.

A bejegyzés trackback címe:

http://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr845196227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kokszikax2 2013.04.07. 15:44:51

Pedig milyen jól megcsinálták a Merlint!! :/ Meg is érdemelték a díjat.