Visszatérés Ealdorba?

 2011.04.13. 23:46

Szerintem aki látta a Merlin teljes első évadját, az emlékszik ifjú varázslónk szülőfalujára, Ealdorra, még ha a neve esetleg nem is maradt meg emlékeiben. A történet szerint Ealdor egy kis falu Cenred királyságában, ahol Merlin a gyermekkorát töltötte, és bár őt ma már a távol eső Camelotba köti az élet és a sors által rárótt küldetés, az édesanyja, Hunith továbbra is Ealdorban éli napjait.

Szeretem az itt játszódó epizódot (1x10 - Az igazság pillanata), többek közt a sok-sok emberi momentum miatt, de azért is, mert kicsit megismerhetjük Merlin múltját, és nem utolsó sorban az édesanyját. Amit kevésbé kedvelek benne, az a tévésorozatos klisé: valamennyi középkori/fantasy sorozatban van legalább egy epizód, amikor hőseinknek, a helyiekkel összefogva, meg kell védeni a falut, csak hogy bizonyítsák, az ewokok mindig győznek a birodalmi lépegetők felett.

Na de vissza Ealdorhoz!

A sorozatban szereplő középkori falu nem díszlet volt, valóban létezik, bár nem Ealdornak, hanem Cosmestonnak hívják, és Walesben található, Sully nevű városka mellett. A hetvenes években bukkantak rá itt egy XIV. századi település nyomaira, és skanzen szerűen helyreállították, így a középkori Wales világát őrzi az idelátogatók számára, miközben a mai napig folynak a környékén feltárások.

Mivel a Merlin stábjának bevett szokása, hogy különböző színhelyek megjelenítésére használja ugyanazokat a forgatási helyszíneket, vagy akár díszleteket (tudtátok például, hogy Camelot könyvtára és a király tanácsterme egy és ugyanaz a díszlet?), talán nem spoiler, de mindenképp izgalmas tény, hogy a produkció három év után nagy valószínűséggel visszatér Cosmestonba.
Pletyka szintjén ezt már egy hónappal ezelőtt lehetett hallani, bár akkor semmi megerősítést nem kapott. Ma viszont többen is megerősítették, hogy filmforgatás van a környéken.
Na jó, ez sem jelent sokat, tudom. Ám rögtön más a helyzet, ha belebotlunk Bradley James (Artúr) ma esti twitter bejegyzésébe. A Merlin futballmániás sztárja alig egy órája köszönte meg a mai ebédszünetben lejátszott meccset a Sully FC U12-es focicsapatának. Úgy látszik, Camelot trónörökösét, oldalán Sir Gwainnel és Sir Percivallal, kihívta a helyi ifi csapat. :) Ez után lehet-e kérdés, hogy a Merlin-stáb tért vissza Cosmestonba?

Végül, kis nosztalgiázásképp, egy rövid videó a három évvel ezelőtti forgatásról, a kezdet kezdetéről. Bizony, örülnék neki, ha hőseink útja ismét Ealdor felé vezetne.

Címkék: forgatás helyszínek 4. évad

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr752824666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2011.04.14. 12:47:19

Emlékszem arra az 1. Évados részre. (Mondjuk még jó, mert kb. hét hete láttam. :) ) Abban a részben szerepelt Alexander Siddig, akit a Star Trek: DS9 óta nem sok mindenben láttam.

No, meg abban a részben "lengették be" az alkotók, hogy Arthur esetleg rájön Merlin titkára. Persze, szerintem egyértelmű volt, hogy nem így lesz. Mondjuk az elég "szakállas klisé" volt, hogy a haldokló barát vállalta magára a dolgot...de ez van.