A nagy trailer gyűjtemény

 2012.08.04. 19:52

Amikor anno megterveztem a blogot, rögtön az első gondolatom az volt, hogy jobb oldalon mindig látható lesz az egyes évadok egy-egy előzetese. Akkor még csak három Merlin-évadunk volt, ám ma már négy van, és hamarosan megérkezik az ötödik széria beharangozója is, úgyhogy kénytelen vagyok belátni: az előzetesek kinőtték a blog jobb hasábját.

Ez érlelte meg bennem a gondolatot, hogy külön oldalt szenteljek a trailereknek, amely remélhetőleg még sok új darabbal fog bővülni. A sor valószínűleg nem teljes, de a kedvenceimet biztosan tartalmazza.

Ötödik évad

Az ötödik évad első előzetesét San Diegóban, a nemzetközi Comic-Con találkozón mutatták be az alkotók.

A Londoni Olimpia idején mutatta be a BBC az ötödik évad alábbi előzetesét, amelynek jellegzetessége a szokatlan zeneválasztás, a Muse Knights of Cydonia című száma. Némi magyarázattal szolgál, hogy az együttes jegyzi a játékok hivatalos dalát is.

Mivel 2012 novemberében bejelentették, hogy a sorozat az ötödik évaddal lezárul, a BBC karácsonyi évadzáróját már sorozatzáróként várhattuk. A nagy fináléhoz csinált kedvet az alábbi előzetes:

Az angol premier után nem sokkal Ausztráliában is látható volt az 5. évad. Onnan való az alábbi előzetes:

Az első négy évad

Íme az első négy évad trailere a 2012-es Comic-Conról. Az egyetlen hivatalos "előzetes", amely több évadot ölel fel. Szépen mutatja, hova jutott el a sorozat négy év alatt:

Negyedik évad

A 2011-es Comic-Conon bemutatott nagy előzetes jól illusztrálja, hogy a sorozat tónusa mennyivel sötétebbé vált az évek folyamán:

Az évad BBC-n vetített előzetese:

A negyedik évad alternatív trailerét a BBC-n sosem vetítették, a CultFix portál tette közzé:

A karácsonyi finálé előzetese:

Végül a negyedik évad Amerikában:

Harmadik évad

2010-ben a sorozat először látogatott el az amerikai Comic-Conra, aminek alkalmából az alkotók összerakták az első olyan trailert, amely már egészen olyan, mint egy filmelőzetes. Persze, ez nem csak a trailer készítők, hanem az évad érdeme is. A sorozat "nagy" trailerei azóta ezt a mozifilmes stílust követik.

Később az évad kapott még egy hasonlóan kiváló előzetest:

A BBC One pedig több rövid előzetessel reklámozta a harmadik évadot:

A sorozat történetében először fordult elő, hogy dupla epizód zárta le az évadot, amely kapott egy félperces előzetest a BBC-től. Egy ilyen finálé meg is érdemli:

Második évad

A sorozat készítői úgy látták jónak, ha a második évad nyitóepizódjának végéhez hozzácsapnak egy hosszú előzetest, ami beharangozza az évad további epizódjait. Azóta sem csináltak ilyet, talán mert a későbbi évadok már dupla epizóddal indultak. Mindenesetre ez a második évad leghosszabb - mégis kellőképp pörgős - előzetese:

"Magic is back." A BBC előzetese:

Egy másik variáció az előbbi BBC-előzetesből:

Az évad záróepizódjainak előzetese az egyik örök kedvencem. Talán azért, mert az első Merlin-trailer, amely érzékelteti, hogy új szintre lépett a sorozat. John Hurt hangjával és jól kiválasztott snittekkel, ma is kedvet kapok tőle, hogy megnézzem a második évad végét:

Első évad

És itt kezdődött minden. Az első nagy előzetes a BBC-től. Egy kedves, bájos tündérmese képét mutatja, amitől mára már messze jutottunk, mégis szeretem felidézni ezt a hangulatot.

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr844683276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása