John Hurt a mikrofonnál

 2011.06.03. 22:55

Idén is visszatér a nagy sárkány és az ő még nagyobb hangja. A Merlin hivatalos Facebook-oldala közzétett egy mai fotót, amelyen a legendás John Hurt látható a stúdióban, amint hangját kölcsönzi a negyedik évad számára. Ahogy az elmúlt három évben, idén is a veterán színész hangján szólal meg az ezeréves sárkány. A kis kék gömböcskéket és a kamerával felszerelt rohambilit pedig azért viseli, mert az arcjátékát is rögzítik és felhasználják az animációhoz.

A munkálatokat a hangstúdióban is Alice Troughton rendezőnő irányítja, amellett, hogy jelenleg az évad első blokkjának vágásával van elfoglalva. Hamarosan a második blokk is a vágóasztalra kerülhet, hiszen Dale McCready operatőr három epizódnyi pihenő után hétfőn újra munkába áll, ami azt jelenti, hogy jövő héten már a harmadik blokk forgatása veszi kezdetét Walesben. No meg azt, hogy ezentúl ismét több képet kapunk twitteren.

Ám addig sem vagyunk teljesen fotók nélkül. A továbbiakban egy tegnapi forgatási helyszínt láthattok, valamint Bradley Jamest, akinek fontos szolgálati közleménye van.


Ez már táj. ;)


"Bradley James nincs fent Facebookon." Köszönjük, Bradley. :P

 

Címkék: forgatás színészek 4. évad

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr582955436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása