"Nem tartom magam hírességnek"

Interjú Colin Morgannel

 2012.08.12. 00:00

colinmorgan_2012_180x220.jpgAhogy a világ csaknem minden táján, úgy Finnországban is képernyőn van a Merlin, bár északi nyelvrokonaink még csak a harmadik évad fináléját várják; a negyedik széria jövőre érkezik meg hozzájuk.
Ez azonban nem lehetett akadálya annak, hogy az Iltalehti nevű finn lap ellátogasson idén az ötödik évad franciaországi forgatására, amiből az alábbi interjú született a Merlint alakító Colin Morgannel:

"Nyaralni vágyom! Az elmúlt öt évben nem volt nyári vakációm, és mire véget ér a forgatás, már megint itt az ősz és a hideg. Talán jövőre lesz időm valamire" - sóhajt reménykedve Colin.

Colin szeret dolgozni a sorozaton, mivel nincs két egyforma nap, és sosem tudja, mi várhat még Merlinre. Jelenleg még azt sem tudja, lesz-e hatodik évad.

Példaképnek lenni megtiszteltetés

A Merlin Colin életének és karrierjének is jelentős részét kitöltötte az elmúlt öt évben, de a 26 esztendős ír színész akkor sem tartana attól, hogy örökre megmarad Merlinnek, ha a sorozat még öt évig folytatódna. A karaktere megváltozott és felnőtt az évek folyamán, így Merlin még most is fontos Colin számára, és élvezettel alakítja a szerepet.

"Attól nem félek, hogy az emberek csak Merlinként emlékeznének majd rám. Már az is nagyszerű lenne, ha valaki egyáltalán megőrizne az emlékezetében! Ha Merlin után megint egy varázsló szerepét adják nekem, akkor tényleg elkezdhetek aggódni" - nevet Morgan.

Sok felnőtt olvasott gyerekkorában Merlinről szóló könyveket, és ők általában ősz szakállú, öreg varázslóként gondolnak rá. A mai gyerekek a tévésorozatból adódóan inkább huszonéves fiatalemberként képzelik el Merlint, nagy fülekkel. Morgan elmosolyodik ennek hallatán.

"Megtiszteltetésnek érzem, ha ez így van. Nem zavarna, és nem lennének emiatt álmatlan éjszakáim. Mindig tudtam, hogy a Merlin több lesz egyszerű színészi feladatnál, minden módon képviselnem kell egy szerepet, és úgy gondolom, valamit magamból is hozzátettem a karakterhez. Csak remélhetem, hogy általam is sikerül felkelteni a nézők érdeklődését, és előveszik az öreg Merlinről szóló könyveket."

A munka nem a legfontosabb

Morgan tisztában van vele, hogy sok kis srác számára mintakép, és hogy a bulvárlapok és lesifotósok a szabadidejüket töltő hírességekből élnek meg.

"A munka fontos, de annál is fontosabb, hogy az ember élje a saját életét. Amikor majdnem egy éven át forgatsz, és ezalatt nem jut időd a családoddal vagy barátokkal találkozni, mikor végre velük lehetsz, nem igazán arra gondolsz, hogy példakép vagy, olyankor csak a pillanat számít."

"Színész vagyok, de nem tartom magam hírességnek, bár a kettő olykor óhatatlanul összekapcsolódik. Ám érett viselkedéssel és racionális gondolkodással az ember el tudja kerülni a rázós helyzeteket."

Címkék: interjú colin morgan

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr414707680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2012.08.13. 16:00:48

Ez az egyik, amit nagyon szeretek a brit színészekben, hogy a többségük egyáltalán nincs elszállva magától csak azért mert ismert.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2012.08.13. 23:18:50

@Spawn85: Nekem ez azt mutatja, hogy Európában más dolog színésznek lenni, mint Amerikában. Az óceán nagyon erős választó vonal.

Eszembe jut, amit pár hónapja egy angol nyelvű fórumon olvastam. Szóba került, hogy léteznek erősen korhatáros fanfictionök, amitől a főszereplők, hogy úgy mondjam, kényelmetlenül érzik magukat.
Erre egy amerikai rajongó beírta, hogy a színészek azért kapják a dollármilliókat, hogy elviseljék az ilyesmit is. Nem nagyon lehetett meggyőzni, hogy az angol színészek nem kapnak milliókat. Már csak azért sem, mert nem maradna miből leforgatni a sorozatot. :D

Spawn85 2012.08.14. 00:16:38

@Balinor: Egy tévésorozatnál Amerikában sem kapnak a színészek dollármilliókat. Amúgy tényleg teljesen máshogy mûködik a filmgyártás itt Európában mint Amerikában.

Millagro 2012.08.14. 17:12:47

Addig nincs semmi baj szvsz, amíg a korhatáros fanficek a sorozathoz kapcsolódnak; a gond akkor kezdődik, amikor a színészekről írnak. Nem is olyan régen értetlenkedett az egyik író, miért zavar engem, amikor egy színészről írt szerelmes történetet.

Pár napja belefutottam egy ficbe, amiben Bradley azon görcsöl, hogyan valljon szerelmet Colinnak. Pont az ilyeneket töröltetném.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2012.08.14. 21:42:05

@Millagro: Hasonlóan gondolom én is. Nehéz dolog ez, mert a vonal nem húzható meg egyértelműen, de sejthető, hogy van az a szint, amin túl a másik emberrel szemben már tiszteletlenség, amit egy fanfictionben leírhatnak róla.
Tulajdonképpen az adott híresség érzékenységétől függ, amit viszont valószínűleg nem ismer a szerző.

Egy fiktív szereplőről tőlem bárki írhat bármilyen történetet.

Zoe86 2012.08.20. 10:34:37

Colin Morgan egy példakép..

COLIN MORGAN nem híresség...
Nem CELEB! :)

CSAK!
Egy keményen dolgozó...sosem panaszkodó, mindig mosolygó.. roppant tehetséges..fiatal színész
egy alázatos, éretten gondolkozó, okos ember.

Egy fiatal srác.
Aki arról álmodott, hogy színész lesz...
és hitt benne..
és küzdött érte..
és megvalósította az álmát.

Colin Morgan jó példa arra, hogy BÁRMIT elérhetsz..
CSAK
HAVE FAITH! :)

Colin Morgan egy példakép!

Nekem biztosan!
süti beállítások módosítása