Colin Morgan új BBC-sorozatban

Gabriel Byrne mellett tér vissza a Quirke című produkcióban

 2013.01.16. 21:19

colin_profil.jpgKedvenc Merlinünk, Colin Morgan még idén visszatér a BBC képernyőjére. A 27 esztendős ír színész a fantasy szerep után 2013-ban a BBC One Quirke című sorozatában lesz látható, vendégszereplőként.

Gabriel Byrne főszereplésével, angol-ír koprodukcióban forgatják az 1950-es évek Dublinjában játszódó krimi sorozatot, amely John Banville ír szerző (Benjamin Black néven írt) noir hangulatú regényfolyama alapján készül. A BBC erre az évre a sorozat három regényének megfilmesítését rendelte be. Az epizódok egyenként 90 percesek lesznek.

Colin a harmadik részben (Elegy for April) kapott szerepet; a történetben Quirke lányának barátját, Jimmy Minor újságírót fogja alakítani. Jimmy karaktere egyébként a folytatásokban is szerepel, így ha a további regényeket is átdolgozzák képernyőre, Colin visszatérő szereplővé válhat a sorozatban.

A forgatás tavaly novemberben kezdődött el Dublinban, a harmadik rész olvasópróbáját pedig pár napja tartották. A forgatókönyveket Andrew Davies és Conor McPherson írta. A BBC 2013 végére ígéri a bemutatót.

Címkék: colin morgan

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr935022584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoe86 2013.01.17. 08:10:37

BALINOR!
KÖSZÖNÖM
Ez fantasztikusan jó hír!

nagyon örülök, mert Colin is teljesen mást szeretett volna így a Merlin után--
amiben megtalálja a szenvedélyt ami inspirálja...

és még szerencsések is vagyunk mert a BBC ONE adja majd tehát LÁTHATJUK
:)

amúgy most látom hogy itt van egy összefoglaló erről az új
"Colin-sorozatról" :)

merlin-network.livejournal.com/462335.html

Merry 2013.01.17. 13:54:03

De jó!! Izgalmasnak ígérkezik a sorozat főleg Colinnal!!
süti beállítások módosítása