Na de hol van Bradley James?

 2013.04.28. 17:05

bradley_kerdojel.jpgMíg Katie McGrath (Morgana) a Magyarországon forgatott Draculában játszik, Angel Coulby (Gwen) pedig a The Tunnel című krimiben kapott állandó szerepet, Colin Morgan (Merlin) a BBC nagy dobásnak szánt Quirke-jében Gabriel Byrne oldalán tér vissza a képernyőre, és Roger Allam partnereként játszik Shakespeare-t Londonban.

Na de hol van a Merlin negyedik főszereplője, az öt éven át Artúrt alakító Bradley James?

A kérdést számtalanszor megkaptam az elmúlt hónapok folyamán, és egy hete még így hangzott volna a jól csengő válasz: Hollywoodban.
A kevésbé jól csengő pedig így: eltűnt. Legalábbis a hírekből.

Tény, hogy Bradley a National Television Awards gála másnapján - miután megünnepelhette Colin NTA-díját - repülőre szállt, és Los Angelesbe utazott. Nem először az elmúlt hónapokban, hiszen már a tavalyi év utolsó hónapjait is Kaliforniában töltötte.
Az ok egyrészt nyilvánvaló: Bradley barátnője, a szintén angol Georgia May King (akit a Merlin nézői is ismerhetnek a harmadik évad Elena hercegnőjeként) egy éve Amerikában kapott munkát, főszerepet játszik az NBC The New Normal című sitcomjában. Érthető tehát, ha Bradley, akit a Merlin forgatása sokáig Európához kötött, az első adandó alkalommal átszelte az óceánt.

A kérdés csak az: eközben mi a helyzet a munkával? Az egyik utolsó interjúban - amelyet valószínűleg még decemberben adott - Bradley így nyilatkozott a további terveiről:

"Rengeteg forgatókönyvet olvasok, főként filmekét. Nagyon izgalmas időszak ez számomra. Ezért nem akartam életem végéig Artúr Pendragon szerepét játszani. Szeretném bebizonyítani, hogy képes vagyok másra is, mint forgatni a kardot és viselni a láncinget. Akkor is, ha szerettem ezt csinálni."

bradley_ejtoernyo_la.jpg
Ejtőernyővel Los Angeles felett

Csakhogy a Merlin forgatásának befejezése óta eltelt immár fél év, és eközben egyetlen új szerepről sem hallottunk. Mondhatnánk, hogy egy kis pihenés mindenkinek jólesik, de hat munka nélkül töltött hónapot legtöbbünk nem pihenésnek nevezne. Hanem, mondjuk, munkanélküliségnek. Ami, persze, a színészi pályán egyáltalán nem ritka dolog.

Innét kezdve minden csak spekuláció. Elképzelhető, hogy Bradley szünetet tart a karrierjében, hogy a barátnőjével legyen? Természetesen igen. Ebben az esetben a kérdés csak az: meddig?
Georgia munkája a The New Normal első évadán márciusban véget ért, mégis mindketten Los Angelesben maradtak még egy hónapig.

Lehet, hogy Bradley maga is Hollywoodban keres munkát? Egyáltalán nem kizárt ez sem. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt hónapokban zajlott Hollywoodban a pilot szezon, amikor a tévécsatornák az új sorozatötletek közül válogatnak, a stúdiók pedig meghallgatások ezreit tartják. Ilyenkor a brit színészek özönlenek Los Angelesbe, természetesen nem a barátnőjüket keresve, hanem azt remélve, hogy elcsípnek egy szerepet valamelyik induló produkcióban.

Ugyanakkor nem az Internet korát élnénk, ha semmi képünk nem lenne arról, Bradley James hogyan töltötte napjait a tengerentúlon. Bradley nem kizárólag Georgiával múlatta az elmúlt hónapokat, hanem egy baráti társasággal, akikhez tavaly ősszel csapódott. A társaság tagjai huszonéves fiatalok, és szinte mind a showbizniszben próbálkoznak. Legtöbbjük a Gleeben bukkant fel apró epizódszerepben, és jelenleg is várja a nagy áttörést. Megjegyzem, a Glee producere ugyanaz a Ryan Murphy, aki a The New Normal fölött is bábáskodik - talán innen az ismeretség.

bradley_elbujt.jpg
Aki bújt, aki nem... Bradley és Georgia rejtőzködik a csoportképen

Ezeknek a srácoknak az élete egyébként - elég csak átfutni Twitter-csatornájukat - jó képet ad a sztárságra vágyó hollywoodi fiatalok mindennapjairól. Meghallgatásról meghallgatásra járnak, remélve, hogy egyszer őket választják ki a több ezer hasonló srác közül, a köztes időt pedig a strandon, partikon, vagy valamelyik élményparkban ütik el. Mindeközben állandó szerepről álmodoznak, tulajdonképpen arról az életről, amiben Bradleynek odahaza része volt az elmúlt öt évben.

Egyelőre azonban Bradley osztozott az ő életükben. Az elmúlt időszakban hol Disney Landben látták, hol a Six Flags élményparkban, hol meg Los Angeles fölött ugrott ejtőernyővel. És flagfocizott, strandlabdázott, trambulinon ugrált... Utóbbiakkal egyébként formában is tarthatta magát, ahogy egy színésztől elvárható.
Csak azt nem tudjuk, meghallgatásokra járt-e (akár a társaság többi tagjával, akár tőlük függetlenül).

Ellenben állandó bújócskát játszott az Interneten. Több hónapos amerikai kiruccanása során egyszer sem szólalt meg Twitteren, hiába várta ezt 120 ezer rajongó, a barátai fotóin pedig rendszeresen elrejtőzik. Talán ez is csak egy játék. De az is lehet, hogy szeretne láthatatlanná válni mindaddig, amíg nincs válasz arra a kérdésre, hol látjuk legközelebb Bradley Jamest.

A pilot szezon közben véget ért, vagyis a legtöbb ajtó mostanra bezárult Hollywoodban. Elképzelhető, hogy Bradley egy kudarcélménnyel lett gazdagabb Amerikában, ha nem csak lazsálni ment oda. Bár az sem kizárt, hogy valami szerep már kilátásban van számára, és ezzel a nyugodt tudattal látogatta Kalifornia vidámparkjait.
Az elmúlt hónapokban egyetlen (soha meg nem erősített) pletyka röppent fel: Bradleyt állítólag vacsorázni látták a már említett producerrel, Ryan Murphyvel. Ami a kapcsolódási pontok miatt nagyon is elképzelhető lenne. Márpedig Hollywood egyik legfelkapottabb tévéproducerével érdemes jóban lennni. Az HBO épp a napokban rendelt pilot epizódot Murphy új sorozat ötletéből, amelyhez most kezdenek szereplőket keresni...

bradley_flagfoci_la.jpg
Flagfociban is bajnok - háttal a kamerának

Ha viszont semmi nincs Bradley tarsolyában, és jelenleg is munkát keres, fel kell tennünk a kérdést, amivel valószínűleg neki is szembesítenie kell magát: Nem rontott el valamit? Nem számolta el magát?
Amikor úgy döntött, szögre akasztja a láncinget, nem hiszem, hogy úgy tervezte, fél évvel a Merlin után még szerep nélkül lesz.
Most visszatért Angliába, de ki tudja, meddig. Vége ezzel a hollywoodi álmoknak (ha voltak egyáltalán)? Vagy most kezd még csak új szerep után nézni? Britanniában valószínűleg több babér terem egy BBC-sorozat sztárja számára, ám az idő valamelyest Bradley ellen dolgozik. Talán jobb lett volna a Merlin népszerűségét kihasználva, frissiben elcsípni egy új szerepet odahaza, ahogy a többiek csinálták.

Bradley James elmúlt fél éve joggal lehet csalódás a rajongói számára. Bradley "nagyon izgalmas időszaka" kívülről nézve eddig mindennek látszik, csak izgalmasnak nem. Őszintén remélem, nem kell még fél évet várni, hogy megcáfolja ezt.

Címkék: bradley james

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr935250915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kymy 2013.04.28. 20:01:44

Lehet, hogy egyből főszerepre vágyott Hollywoodban.
Sok sorozatszínész járt már úgy, hogy az első szerepe után úgy beskatulyázták, hogy sokáig nem kaptak szerepet.
Még a végén Bradley fogja sürgetni a Merlin folytatását, ha elfogy a pénze.

siu 2013.04.29. 17:25:57

Szerintem pedig szimplán tele van a hócipője! Igazából meg is értem. A lényeg hogy tényleg tartja a többiekkel a kapcsolatot és ez jó. Azon se csodálkoznék ha ezentúl inkább rendezne ha a szakmánál akar maradni. Megnézném azt a filmet amit ő rendez.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2013.05.01. 12:21:19

@siu: Szerinted mitől/mivel van tele a hócipője?

Én a szavaiból pont azt veszem ki, hogy játszani szeretne, sokfélét. Mindig is színésznek készült, színi iskolát végzett, szerintem ebben akar még bizonyítani.
Nem tudom, van-e rendezői ambíciója, sosem említette. Lehet, hogy egyszer ki fogja próbálni, de mivel rendezést nem tanult, szerintem néhány szerepben még meg kellene fordulnia, hogy legyen hozzá önbizalma.

Chaya · http://mywebgate.yolasite.com 2013.05.01. 16:29:55

Valószínűleg próbált elcsípni egy jó szerepet Kaliforniában Arthur - akarom mondani, Bradley - csak nem jött össze neki. Remélem, hogy sikerül neki munkát, azaz szerepet találni majd otthon, a jó öreg Angliában. Ott több esélye van, szerintem. Mégiscsak brit sztár a drágám, nem amerikai.:)

Spawn85 2013.05.02. 02:23:08

Nincs itt semmi rendkívüli. Nekem a drámasuliban mondták tanáraim, hogy a színész szakmában előfordul és abszolút megszokott, hogy valakinek mondjuk fél évig nincsen munkája két szerep között. Konkrétan úgy mondták, hogy ennyi szünet igazából semmi ebben a szakmában. (Egyik tanáromnak pl. egy teljes évig semmi melója nem volt, miután befejezte a Doctor Who-t 2006-ban. Ő ezt az időt arra használta, hogy írt egy forgatókönyvet amiből aztán rendezett egy filmet.)

Én nem mondom azt, hogy Angliában több esélye lenne Bradley-nek, hiszen rengeteg brit színész dolgozik és csinál szép karriert Amerikában.

Spawn85 2013.05.02. 02:28:44

Bocsánat a dupla kommentért, de most láttam, hogy erről is szó van a post elején:

Tegnap délután megnéztem a The Tempest-et. Jó volt. Mondjuk nem volt egyszerű 3 órát végigállni, (A Globe-ban van olyan, hogy állójegy, ez csak 5 fontba kerül, és teljesen oda lehet menni a színpadhoz, viszont végig kell állni az előadást.) de igazából munkahelyen is állok ennyit, meg vasárnap az Olivier Awards előtt is álltam ennyit, szóval edzésben vagyok. :) (Nem is ültem le még szünetben sem. :) )

siu 2013.05.02. 17:27:02

@Balinor:

Próbálom összeszedni és röviden leírni a gondolataimat,azért halogattam a választ. Szerited minden rendben Vele? Mert szerintem nagyon nem,. Körülbelül az 5.évad felétől érzem azt hogy egy kicsit elege van. Hogy pontosan miből azt persze nem tudhatom, de valahogy máshogy viselkedett mint az előző részeknél. Alig adott interjut, gyakorlatilag addig mindig Ő volt aki nyilatkozott és Colin volt a hallgatag, most fordítva.Eltünt. Ahogy tehette rögtön lelépett Amerikába ( persze ott van a barátnője, érthető, de mégis fura). Mikor végre kiderült nyilvánosságnak is hogy vége a sorozatnak akkor sem mondott semmit,a szokásos "Igy kellett lennie és örülünk"-ön kívül. Szerinten csalódott egy kicsit. Azért valljuk be ebből az évadból sokkal többet ki lehetett volna hozni, és Arthurt sem kellett volna teljes idiótának beállítani. Olvastam egy német cikket ahol mondta hogy azért vannak dolgok pl: a Lancelot-Gwen-karkötő-varázslat rész amit szinészileg máshogy is meg tudtak volna oldani.
Persze a szinész az játsza amit mondanak neki és profin csinálták az egészet de szerintem Bradleyben több van vagy más igényei is vannak. Pl: rajzol, fotóz , ejtőrnyővel ugrik. Szóval szerintem őt nem fogja hosszútávon kielégíteni hogy eljátsza amit mondanak neki!
Na ennyi röviden :) De tudnám még fojtatni! Persze ez csak az amit én gondolok erről!
És imádom persze :) Eltünni biztos nem fog!!! Hallunk még róla!

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2013.05.03. 20:23:51

@Spawn85: Meg van bocsájtva! :) Örülök, hogy tetszett A vihar.

@siu: A német interjút én is olvastam. Nekem nem tűnt úgy, hogy bármi gond lenne vele. Abból is inkább az jött le, hogy izgalommal várja az új szerepeket. Kétségtelen, hogy van Bradleyben valami furcsa, de hát művészlélek. ;)
Csakhogy aki művész, az alkosson! Úgy biztos nem fogja kielégíteni a színészet, ha nem játszik semmiben.

Spawn85 2013.05.04. 03:32:06

@siu: "Szóval szerintem őt nem fogja hosszútávon kielégíteni hogy eljátsza amit mondanak neki!"

Akkor el kell jutnia arra szintre, hogy azt csinálhasson amit akar. Csak ezt még Hollywood-ban sem mindenki engedheti meg magának.

Egyébként egy jó rendező az meghallgatja a színészei véleményét/ötleteit egy jelenet felvétele előtt.
(Ezt csak azért írom, mert hogy arról volt szó, hogy néhány jelenetet máshogy is el lehetett volna játszani...)

@Balinor: Majd még szerintem megyek egy kört a Globe felé valamikor, mert Colinnal nem tudtam aláiratni a színházjegyemet. (Nem azon a kijáraton jött ki, ahol a rajongók többsége várta.)
Úgyhogy ezt majd pótolom szerintem.
Viszont Roger Allam dedikálta a jegyemet, mondtam is neki, hogy nagyon jó volt az előadás. :)

siu 2013.05.13. 21:13:40

Új ötlet !! Bradley beszélget az NBC-s producerekkel a többiek pedig megkapják a munkát :) Ez se rossz jövőkép :))

Merry 2013.05.20. 14:10:57

Hm azért lassan visszatérhetne valami jóval, mert a többiek ígéretes produkciókon dolgoznak. Lehetne pszihopata, sorozatgyilkos vagy ilyesmi, valami teljesen szokatlan.Na jó mondjuk szerelmes vámpír/zombi/ farkasember azért inkább ne. Valami gonosz! Imádom a gonoszokat!

Kymy 2013.05.26. 13:46:03

Már megint csend van. Legközelebb az ausztrál con-ról halunk róla valamit?

Kymy 2013.05.26. 16:21:12

Ha annyi szabadideje van igazán részt vehettek volna a csapatával a SoccerSix kupán.
3 kupa mégiscsak több mint 2.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2013.06.02. 21:25:11

@Kymy: A Soccer Six nem egyedül Bradley szabadidején múlik. Nehéz lenne összeszedni a csapatot úgy, hogy mindenki más projekten dolgozik. Aki dolgozik.

siu 2013.06.23. 20:06:13

Nézve ezeket a Supernova-s képeket azért annyira nem nagyon jókedvű a mi Bradley-nk! De nagyon helyesek mindannyian :) Örülök hogy újra együtt látni Őket :) Azt nem tudod véletlenül hogy mi lett az SFX szavazás eredménye?

siu 2013.06.23. 20:25:59

Bocsánat, Supanova akart lenni.

Kymy 2013.07.10. 10:28:38

Miért nem volt Bradley a mostani londoni Comic Com-on?
Még mindig Ausztráliában van, vagy visszarepült Amerikába?
Mert azt nem akarom elhinni, hogy pont Őt nem hívták meg és a két lovagot meg igen.
Szerintem Eoin és Tom már nagyon unhatják, hogy még mindig Merlin a téma.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2013.07.18. 00:58:44

@Kymy: Nem csak azon múlik, hogy hívják-e. Biztos vagyok benne, hogy a főszereplők gázsija magasabb. Talán nem akartak annyit szánni rá a szervezők, vagy Bradley igyekszik megőrizni a fellépései exkluzivitását azzal, hogy nem mond igent minden meghívásra.

fragolka 2020.08.24. 09:17:04

Én csak most, 2020-ban fedeztem fel a sorozatot. Nagyon bejött. Bradley James nagyon idegesített eleinte, de rá kellett jönnöm, hogy jó színész. Nem olyan nyilvánvalóan szuper tehetséges, mint Colin Morgan. Sajnálom, hogy pont neki nem sikerült a továbblépés. Valahogy beleragadt a szőke lovag szerepbe. Nem jött más, nem lett sikeres a mással próbálkozás. Pár év után a Mediciekről szóló sorozatban kapott jelentősebb szerepet.
süti beállítások módosítása