Múlt hónapban olvashattatok már róla, hogy a Merlin két színésze, Eoin Macken (Sir Gwaine) és Tom Hopper (Sir Percival) Cold címmel saját film forgatásába kezdett a Merlin egyhetes nyári forgatási szünetében, amelynek befejezéséhez szokatlan módon a rajongók támogatását kérték.

A Twitteren hirdetett akció sikere felülmúlta a várakozásaikat, a rajongók a tervezett pénz csaknem dupláját, 36 ezer dollárt gyűjtöttek össze.

501_gwaine_percival.jpg
"Cold" :P

A film, amelynek forgatása mostanra be is fejeződött - még az utómunkálatok vannak hátra -, várhatóan jövőre kerülhet a közönség elé. Eoinék azonban addig is szerették volna megköszönni a lelkes segítséget, és nem titkoltan további támogatást szerezni, ezért úgy döntöttek, szerveznek egy közönségtalálkozót, amelynek bevételét szintén a filmre fogják elkölteni.

Az egész napos (egészen pontosan délelőtti és délutáni programból álló) rendezvény november 3-án, vagyis jövő szombaton kerül megrendezésre Londonban. A helyszín a Barbican Center közelében található Thistle City Hotel. A tervek szerint a közönségnek levetítik a film előzetesét, ezenkívül lesz kétszer egy óra kötetlen beszélgetés a színészekkel, korlátlan közös fotózkodás és autogram osztás - ígéretük szerint bármit alá fognak írni.

Még izgalmasabb, hogy a rendezvényen más Merlin-színészek is ott lesznek, így Alex Vlahos (Mordred) és Richard Wilson (Gaius), de Eoinék beígértek még két "nagyon különleges" meglepetésvendéget - egyet délelőttre, egyet délutánra. Lehet találgatni, hogy kik lesznek ők...

Szóval a "Cold-con" néven meghirdetett rendezvény november 3-án valójában egy nem hivatalos "Merlin-connak" ígérkezik. Ezek után nem meglepő, hogy az érdeklődés akkora, hogy már délelőttre és délutánra is elkelt minden jegy.

Kíváncsian várom jövő hétvégén a beszámolókat.

Címkék: események színészek eoin macken tom hopper alex vlahos

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr134873567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SunnyDonnelly · www.sunny-donnelly.blog.hu 2012.10.27. 19:18:31

...én is ... *.*
(ha már egyszer nem tudok/tudunk ott lenni :'( )

KÓCZY! esetleg...ha épp arra járnál...:$$$

Spawn85 2012.10.28. 02:54:42

@NapShe: Egyrészt ahogy a post is írja, már elkelt minden jegy. Másrészt november 3, az szombat, délután dolgozom, délelőtt meg...más dolgom van. :)

SunnyDonnelly · www.sunny-donnelly.blog.hu 2012.10.28. 10:27:46

@Spawn85: én a "véletlen arra sétálok és összefutok bizonyos emberkékkel"-dologra gondoltam...:$$$

olyat egyébként sosem kérnék senkitől, h ha vmi fizetős és alapból nem menne rá h menjen mán el a kedvemért...
(az már nem én lennék...)

Spawn85 2012.10.28. 15:27:57

@NapShe: Azért egy hotel előtt szobrozni egy egész délután, hogy hátha összefutok valakivel? Ilyen hidegben? :) Akkor már inkább vennék jegyet is bemennék.
Arról nem is beszélve, hogy az kissé feltűnő, ha egész délután ott szobrozok a hotel előtt. :) (Már az is kisebb csoda, hogy a Savoy Színház elől nem vagyok még kitiltva. :) Na jó nem, mert nyilván oda megyek ahova akarok, a kutyát nem érdekli, de azért lehet feltűnő. :) )

SunnyDonnelly · www.sunny-donnelly.blog.hu 2012.11.02. 18:50:08

HOLNAP COLD CON *.*
valószínűleg vicc szintjén hozták fel, de hátha nem: élőben lehet nézni egy CON-t?:D:$$$ mondjuk ezt:$$$
(esetleg netalántán a neten valahol???:$$$)
(bár verbálisan nem értenék belőle max pár apróságot, de a látvány magáért beszél elég sokszor..:D)

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2012.11.02. 19:55:18

@NapShe: Nem olvastam, hogy lenne ilyen terv. Eoin a reggeli géppel érkezik vissza Londonba, úgyhogy szerintem örülhet a közönség, ha időben odaér a saját maga által szervezett conra, nem hogy még élő közvetítést is biztosítson. :D
süti beállítások módosítása