A nyugati kultúrkör valószínűleg legismertebb legendáriuma Artúr király és lovagjainak története. Gondoljunk csak bele, hány ikont ismerünk a mondakörből: a mágikus kard, az Excalibur, Camelot vára és a kerekasztal, Sir Percival és a grál - melynek még Indiana Jones is nyomába eredt -, Lancelot és Guinevere (másképpen Ginevra), Sir Gawain és a zöld lovag, Avalon, az örök ifjúság földje, és nem utolsó sorban Merlin, a varázsló, akinek alakja olyan mai hősök mintájául szolgált, mint Gandalf vagy Obi-Wan Kenobi!
A legenda jelenleg legnépszerűbb feldolgozása a BBC-n futó Merlin tévésorozat, amely szülőhazájában, az Egyesült Királyságban (ha úgy tetszik, a mai Albionban) családok millióit szegezi a képernyők elé. Az angolok szeptembertől karácsonyig falják az aktuális évadot, de világszerte hódít, és bár Magyarországon is egyre többen ismerik, az amerikai sorozatdömpingben egyelőre kevesebb figyelmet kap, mint amennyit - legalábbis szerintem - különlegessége miatt megérdemelne. A Merlin pár év alatt nagy utat járt be, viszonylag hamar levetkőzte gyerekbetegségeit, és ami a kezdet kezdetén ifjúsági sorozatnak tűnt, mára komoly fantasyvé érett, a műfaj jeles képviselőjévé a tévéképernyőkön. Évek óta nem néztem sorozatot ilyen élvezettel, ezért szeretném ezt a blogot a Merlinnek szentelni, amelynek negyedik évadát talán épp e sorok írásakor kezdik forgatni Walesben.
Blogot azonban nem lehet mindjárt egy forgatás hírével indítani. Sokkal stílusosabb antrénak tűnik, ha sorra veszem az Artúr-mondakör korábbi feldolgozásait, vagy legalább pár kedvencet, illetve klasszikust, a sor ugyanis olyan hosszú, hogy teljességre törekedni lehetetlen.Nem meglepő, hogy a mondakör, amelynek könyvtárnyi irodalma van, s a hozzá kapcsolódó középkori költemények és hőstörténetek tárháza szinte kimeríthetetlen, számos alkotót megihlet ma is. (A fenti kép egy 1904-ben megjelent illusztráció: Artúr és a csahos fenevad - forrás: Wikipedia.) Artúr története már a középkorban számtalan verzióban létezett, gyökerei homályba vesznek, valahol a késő római időkben keresendők. Majd évszázadokig élt és terebélyesedett a szájhagyományban, mire elnyerte első írásos formáját, hogy a keresztény lovagkorban váljon igazán népszerűvé. Mindez temérdek szabadságot ad a mai mesélők számára, akik olykor ugyanazt teszik, mint a középkori költők: továbbszövik a legendát, csak éppen mozgóképes formában.
A filmes és televíziós feldolgozások száma figyelemre méltó, és a brit önirónia fényes példája, hogy ezek közül is a legismertebb a Monty Python Gyalog galoppja, a félelmetes vérnyúllal és a saját lábukon ügető lovagokkal. De feltűntek a filmvásznon komolyabb hangvételű feldolgozások is, amelyek a legenda más-más elemét helyezik középpontba.
John Boorman 1981-ben készült opusa, az Excalibur például a hatalom kardja köré fűzi a történetet. Boorman a XV. századi Sir Thomas Malory Le Morte d'Arthur című krónikáját (középkori románcok gyűjteményét) használta alapként forgatókönyvéhez. A film látványos és hangulatos, Wagner és Orff nagyszabású zenéjével operál, na meg extrém fényes páncélokkal és végletekig teátrális színészi alakításokkal. Érdemes azonban észrevenni Morgana szerepében a fiatal Helen Mirrent.
Excalibur, 1981
A legendához egészen másképp nyúl hozzá, Lancelot és Guinevere történetét ragadja ki Jerry Zucker 1995-ben készült Az első lovag című filmje (főszerepben Richard Gere, Julia Ormond és Sean Connery), amely a királykisasszonyos legóvárak hangulatát idéző, fényes lovagkorba helyezi a szereplőket, romantikus történetet kerekítve.
Az első lovag, 1995
Artúr, ha létezett is valaha, nem volt király, nem voltak lovagjai, de még egy kerek asztala sem. Merlint pedig egészen nyugodtan tekinthetjük a képzelet szülöttének. Ha ennyire nem is távolodik el a legendától, a tündérmesei elemektől mind egy szálig megfosztja azt a 2004-ben bemutatott Artúr király című mozifilm, amelyben Clive Owen római hadvezérként jelenítheti meg Artúr alakját. A film sáros-véres történelmi realizmusba helyezi a legenda szereplőit. Ez a megközelítés kétségtelenül érdekes, bár a csatamezőn rongybikiniben feszítő Keira Knightley kissé kiszakít a történelem forgatagából.
Artúr király, 2004
A televíziós feldolgozások közül mindenképp említést érdemel a mostani BBC-sorozatot tíz évvel megelőző, azonos címmel készült kétrészes tévéfilm. Az 1998-ban bemutatott, nálunk is többször vetített Merlin a Hallmark nagyszabású produkcióinak sorában talán a legjobban sikerült darab. A címszerepet a remek Sam Neill alakítja, a szereposztás egyébként is parádés (Helena Bonham Carter, Isabella Rossellini, Rutger Hauer, Martin Short), a színészi játék erős, és a rendezés is méltó (rendező: Steve Barron). Ez a változat, ahogy a cím is utal rá, már Merlin szemszögéből mutatja be a mondakört. A Hallmark Merlinje talán a legmeseszerűbb feldolgozás, és kiemelkedő erénye, hogy a történetet kerek egész mitológiaként sikerül tálalni.
2006-ban készült hozzá folytatás is, Merlin tanítványa címmel, de az előzetes alapján szilárd meggyőződésem, hogy hiba lenne megnéznem.
Merlin, 1998
Szemügyre vettem viszont a sor legújabb tagját, amely az amerikai Starz csatorna 2011-es produkciója. A tízrészes Camelot az úttörőnek számító Róma és a népszerű Spartacus nyomába kíván lépni. Naturális hangvételével, sok szexszel és vérrel mindenképp ezek nyomdokain jár. A sorozatban Merlinként Joseph Fiennest láthatjuk, Morgana szerepében Eva Green nyújt meggyőző alakítást. A produkció gyenge pontjának Jamie Campbell Bower Artúrja tűnik.
(Kiegészítés: Utóbb a Camelot nem bizonyult hosszú életűnek.)
(Kiegészítés: Utóbb a Camelot nem bizonyult hosszú életűnek.)
Camelot, 2011
Végül, azok kedvéért, akik nem ismerik, essen néhány szó az angol Merlinről is, amelyet 2008-ban indított útjára a BBC, úgynevezett "teatime" sorozatként, azzal a szándékkal, hogy a gyerekektől a nagyszülőkig minden generációt a képernyő elé ültessen egy szombat koraesti közös tévézésre.
Ebből máris sejthető, hogy a Merlin a tündérmesei hagyományokat követi, és miközben a mondakör sötét momentumai is helyet kapnak benne, olyan motívumokra helyezi a hangsúlyt, mint a hősiesség, a barátság, a bajtársiasság vagy az önfeláldozás.
A BBC Merlinje, amely tavalyelőtt Angliában elnyerte a legjobb új drámai sorozat díját, több szempontból is újszerű az Artúr-legenda feldolgozásainak sorában. A középpontba Artúr és Merlin barátságát állítja, amihez az alkotók nem féltek szakítani a bölcs, öreg mágus képével, és újdonság az is, hogy a történet a legenda előtti időkben veszi kezdetét.
Merlin egy fiatal kölyök Uther Pendragon udvarában, aki kénytelen titkolni különleges adottságát, a mágusok ugyanis máglyán végzik a királyságban. Ellenben hősünk padlót súrol, istállót ganajoz, és kötelessége, hogy minden nap kisuvickolja a herceg páncélját. Artúr hercegét, aki pedig első látásra egy beképzelt ficsúr, és nem tűnik sem nemes lelkűnek, sem lovagiasnak. Szóval mindkettejüknek nagy utat kell bejárnia, hogy elfoglalják a legendából ismert helyüket. Ez önmagában is érdekes, amikor pedig mégis megvillan a majdani igazságos Artúr király vagy a bölcs varázsló képe, az érzés igazán felemelő.A sorozat abból a szempontból is egyedi, hogy a legendát teljesen kiragadja a történelemből, és saját fantasy világot teremt. Így lesz Albion a televíziós Középfölde. Az alkotók láthatóan nem az Artúr-mondakör egy újabb tablóját kívánják megfesteni, a vállalásuk ennél egyszerre több és kevesebb: az ezeréves legendárium ikonjait felhasználva készítenek fantasy sorozatot. Ami már csak azért is figyelemre méltó vállalkozás, mert a fantasy műfaj - legalábbis a klasszikus, sárkányos-kardozós formája - igazán soha nem találta meg a helyét a képernyőn, a műfaj képviselői általában erdőben mászkálós, erdőben verekedős, soha célba nem érős sorozattá unalmasodnak.
A sorozat előzmény jellege és a fiatal szereplők miatt szokás a Merlint párhuzamba állítani a Superman előtörténetét elmesélő Smallville sorozattal. Jobb pillanataiban azonban a hangulat sokkal inkább idézi számomra a Spielberg-Lucas páros legszebb alkotó éveit. Természetesen bolygók nem robbannak és szívek sem tépetnek, a készítők azonban tudatosan és bevallottan követik az Indiana Jones-filmek receptjét a kaland, az akció és a humor elegyítésére. Egyre nagyobb sikerrel. Ám a siker titka ennél több. Keresendő a fiatal szereplőgárdában, a remek színészi játékban, a szerethető karakterekben, az alkotók odaadó munkájában... De azt hiszem, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az Artúr-legenda erejét sem.
