Az Empire magazin szervezésében Big Screen címmel nagy filmes, illetve tévés seregszemlét tartanak ezen a hétvégén a londoni O2 arénában. Tegnap, a rendezvény első napján a tévésorozatoknak jutott a főszerep, külön panelt kapott a Sherlock és a Merlin, ám utóbbi volt az igazi nagy durranás.
Ezt nem én mondom, hanem a Geek Syndicate tudósítója. ;)
"Részt vettem a Sherlock és a Merlin panelen is. Úgy éreztem, a kettő közül egyértelműen a Merlin panel volt a nyerő, annak ellenére, hogy a két panel között huszonöt percet kellett várni a beígért tízzel szemben. Sokkal nagyobb durranásban volt része annak, aki a Merlin miatt jött. Nem csak a 4. évad trailerét és a nyitóepizód egyik jelenetét láthattuk, hanem a panel része volt egy érdekes kérdezz-felelek is, amelyen részt vett a sorozat két létrehozója, Julian Jones és Johnny Capps, valamint Bradley James személyében maga Artúr herceg is. A kérdezz-felelek meglehetősen kötetlen volt, és a résztvevők szívesen fogadták a közönség kérdéseit."
Elhangzott például, hogy Bradley egyik kedvenc karaktere Alvarr, a lázadó a második évadból. Őt tartja a legveszélyesebbnek Camelot ellenségei közül, és reméli, hogy a készítők valamilyen módon visszahozzák a figuráját. Bízom benne, hogy az óhaja nyitott fülekre talál, mert Alvarr nekem is nagy kedvencem, bár Joseph Mawle jelenleg a Trónok harcában játszik.
Artúr és Alvarr a második évadban
A folytatással kapcsolatban elhangzottak nagy része persze nem újdonság már számunkra: Komorabb hangulatú lesz az új évad. Sokat szerepelnek a lovagok. Uther megtört ember, alkalmatlan a vezetésre, ami hatalmi vákuumot eredményez Camelotban. Artúrnak döntenie kell, hogy tovább várja az apja felépülését, vagy magához ragadja a hatalmat. Illetve elhangzott most is, hogy Emilia Fox eredetileg csak egy epizódban játszotta volna Morgause-t, de annyira jó volt és annyira jó párost alkottak Morganával, hogy állandó szereplő lett belőle.
A legnagyobb spoilert csak twitter csatornáján osztotta meg a Geek Syndicate: az alkotók utaltak rá, hogy az Excalibur sem marad ki az új évadból.
Az egyéb twitteres beszámolók alapján elmondható, hogy jó hangulatban telt a panel, Bradley James a humorával megnyerte a közönséget, és a trailer láttán olyanok is kedvet kaptak a sorozathoz, akik eddig nem követték.
A Geek Syndicate tudósítója az esemény után megkereste Julian Jones írót, akivel reményeik szerint interjút készítenek valamelyik elkövetkezendő podcast adásukban. Várjuk.
Kiegészítés: Íme néhány fotó Bradley James-rajongók és a női szemek számára.