A televízió Szent Grálja címmel jópofa beszámolót közöl a Sunday Telegraph a Merlin idei forgatásáról. Újságírójuk még júniusban leste meg a negyedik évad franciaországi készületeit.
Nem ígérem, hogy a következő hetek valamennyi cikkét le fogom fordítani, de ennek nekiveselkedtem. Íme:
A Merlin, Artúr király történetének BBC-féle feldolgozása nagy siker valamennyi korosztály és nemzet körében. Nem is beszélve az érett francia hölgyekről, ahogy azt Will Starr megtapasztalta.
A Legendás Sir Agravaine - a kerekasztal lovagja, Lot király és Morgause második fia, Mordred barátja és Artúr herceg unokaöccse - a lakókocsijában ül, és egy lovakról szóló könyvet olvas. "A Grand Nationalről szól" - meséli. "Év végén indulok a Mastermind vetélkedőn. Imádom a lóversenyt. Lóverseny fanatikus vagyok."
Agravaine - a tévéből ismert Lynley nyomozó, vagyis a Royal Shakespeare Company színésze, Nathaniel Perker - azért van itt, hogy leforgassa új szerepét a BBC történetének egyik legsikeresebb sorozatában. A Merlin című "teatime sagának", amelyet egyik megálmodója, Julian Murphy a "Merlin és Artúr mielőtt híressé váltak" mondattal jellemez, jelenleg a negyedik évadja forog, amelyet jövő hónapban hihetetlen módon 180 országban sugároznak majd (kis pontosítás: jövő hónapban még csak a briteknél - a ford.). A mai napon a stáb és a szereplőgárda külső helyszínen forgat, a franciaországi Picardyban, Pierrefonds gyönyörű várában.
"Felhívtak a producerek, és megkérdezték, lenne-e kedvem hozzá?" - idézi fel Parker. "Rögtön azt gondoltam, hogy igen." Bokáig érő fekete köpenyében, férfiasan sötétlő borosta/oldalszakáll kombinációval és száznyolcvan fölötti magasságával, nehéz elképzelni a színészt olyan szerepben, amelyben nem a tesztoszteron hatja át a jelenlétét. Ez problémát is jelent, amikor szeretne elbüszkélkedni a 14 és 12 esztendős lányainak.
"Nemrég forgattam az Injustice című sorozatot, és meg is nézték az első részét, amiben nem szerepelek" - meséli. "De aztán azt gondoltam, nem engedhetem, hogy tovább nézzék, hiszen a fogammal vetkőztetek le benne egy lányt."
Így annál nagyobb volt az öröm, amikor apucinak fontos szerepet ajánlottak a Merlinben. "Elmentem értük az iskolába" - mondja. "És vezetés közben megkérdeztem, 'Mi az, amiben leginkább szeretnétek, hogy dolgozzak?' Mindketten a Merlint mondták. Rettentő izgatottak voltak, mert az összes pajtásuk nézi."
Nem teljesen meglepő a Merlin népszerűsége a kamaszlányok körében, hiszen a középpontjában jó kiállású, fiatal lovagok állnak, akik szappanopera könnyedségű kalandok sorozatában vívják küzdelmüket, miközben olyan tapasztalt vén rókák vannak segítségükre, mint Richard Wilson, Anthony Head vagy John Hurt. A Doctor Who, a Dungeons & Dragons és a Neighbours keresztezésének tűnő Merlint 2006-ban rendelték be, és a BBC One akkori fejese, Peter Fincham úgy jellemezte, mint "háromgenerációs tévé - azaz olyan tévéműsor, amelyet a nagyszüleinkkel és a gyerekeinkkel együtt nézhetünk." Bár eredetileg csak annyi volt a cél, hogy betöltse a Tardis-formájú űrt, amikor a Who épp nincs képernyőn, a Merlin végül minden várakozást felülmúlt. Ma a cég egyik legnagyobb export terméke, és az egyetlen BBC-sorozat, amelyet országos csatorna valaha is műsorra tűzött az Egyesült Államokban.
Sir Agravaine lakókocsijából kilépve egy sáros ösvényen haladunk, elsétálunk a mobilvécék, majd a sátrak mellett, amelyekben a jelmezesek a különféle láncingeket tartják, gondosan felcímkézett műanyag tárolórekeszekben, míg végül megtaláljuk a díszletet. Ma lovagi tornát forgatnak. Magas pódiumot látunk, amelynek tetején Justin Molotnikov rendező hevesen magyaráz az operatőrnek, Dale McCreadynek. Alattuk, a földön a sorozat két sztárja, Bradley James (Artúr) és Santiago Cabrera (Lancelot) tündököl a napfényben csillogó páncélzatban, egy másik színészt, a Sir Leont alakító Rupert Youngot heccelve, aki arccal lefelé fekszik a homokban - feltételezhetően épp most taszították le a lováról.
"Szeretnéd, hogy a következő felvételnél kicsit több homokot rúgjak az arcodba?" - vigyorog Bradley/Artúr. A hason fekvő lovag kiköpi a homokot a fogai közül, megrázza a fejét, és fanyar hangsúllyal válaszol: "Te aztán könnyen elveszed az ember kedvét."
A fiúk cukkolódásaira ügyet sem vetve, a szépséges Angel Coulby - akinek Guinevere-je dús göndör fürtökkel csupa mosoly és csupa szeplő - épp mélyen elmerül egy thrillerben, jobb kezében a könyvjelzőként használt vonatjegyet szorongatva, miközben a szöveget bújja. A könyv Henry Portertől a The Dying Light. "Nem nagyon fogott meg" - mondja, "de mindenképp átrágom magam rajta."
Mivel egy olyan sorozatban játszik szerelmest, amelynek legutóbbi évada csak Nagy-Britanniában közel nyolcmillió nézőt vonzott, ma már rendszeres, hogy felismerik. "A hétvégén az unokatestvérem esküvőjén voltam Surreyben, ahol egy nő odajött hozzám, és azt mondta, 'Angel, most jártunk Pierrefonds várában.' Mire én: 'Ó, milyen érdekes! Mi ügyben jártatok ott?' Erre azt felelte: 'Hogy megnézzük a forgatást.' Riadt fejjel kérdeztem, 'és most meg itt vagytok?'"
Az emberek valóban nagy útra vállalkoznak, hogy lássák a Merlin forgatását. Coulby magaslati székéről jól át lehet látni a várkert falai fölött, ahol egy füves domboldalon egy sor ember ül és bámulja a (nem létező) történéseket ügyes kis kamerák LCD képernyőjén keresztül.
A talán harminc fős tömegben Nyugat-Európa minden tájáról találunk megszállott rajongókat. Itt van Silke, aki diák Németországban, valamint Aurore, aki a francia kormányapparátusban dolgozik, és mindketten itt ülnek egy hétig, a fa tövében. Fotókat készítenek a díszletről, hogy aztán feltöltsék az internetre, de gondosan ügyelnek, nehogy eláruljanak valamit a cselekmény fordulataiból. A következő fa alatt Nadine ül, aki Stuttgartból érkezett. "Két éve vagyok Merlin-rajongó" - meséli. "A férjemmel jöttem. Őt nem érdekli annyira, mint engem." Közben egy szerencsétlen német fickóra mutat, aki a tölgyfának támaszkodik. "Én megszerettem, ő meg kénytelen nézni velem. Ez a nyaralásunk. A második idén." Nadine férje kifejezéstelen arccal néz ránk. A cipőjét bámulja, és sóhajt. "Legutóbb" - meséli feldobottan a lány, "2500 fényképpel tértünk haza."
Alattuk, a forgatás helyszínén van egy ember, akit még a legeltökéltebb rajongóknak sem kötelező felismerni, ő Julian Murphy. Bár csöndes és visszafogott, akár egy könyvelő, valójában ő itt maga az atyaúristen. Murphy, aki a sorozat létrehozóinak egyike és a cselekmény első számú ura, egyben a Merlinért felelős produkciós cég, a Shine dráma részlegének vezetője. Az irányításban osztozó társaival, Julian Jonesszal és Johnny Cappsszel hármasban álmodták meg az ötletet, vitték el a BBC-hez, és harcolták ki a szükséges anyagi forrásokat. Murphy elmondása szerint a Beebtől (a BBC beceneve Angliában - a ford.) kapott csekk csak részben fedezi a sorozat költségeit, amely "sokba kerül - többe, mint például egy Spooks." Bár a párbeszédek kiagyalására szerződtetnek írókat, Julian és Johnny az, aki végsősoron eldönti, mi történik Artúrral, Merlinnel, Gwennel és a többiekkel. Ami jó mókának hangzik.
"Néha az, néha nem" - válaszol óvatosan Murphy. "A legnagyobb kihívás, hogy megtaláljuk a megfelelő hangot. A lényeg az egyensúly, amibe beletartozik a humor, az akció, a móka, valamint némi kis komorság és félelem. Amikor valami leírva vicces, majd jelmezbe bújtatjuk az embereket és sátrakat rakunk köréjük, nagyon könnyen válik az egész Monty Python-szerűvé." Kissé el is sápad a gondolattól. "Bizonyos típusú sátrakat nem engedek. A korabeli sátrak aprók és csúcsosak. Azok száműzve vannak. Monty Python kinézetük van."
Később a lakókocsijában Bradley James nyújtóztatja a kanapén a páncéltól elgyötört hátát, miközben kezében a forgatókönyv. Ez a guruló dolgozószoba nem csupán arra jó hely, hogy nyugodtan elmerüljön a cselekményben, hanem rendszerint a nagyra becsült magányt is megadja neki. Egy perccel korábban odakint két középkorú francia hölgy sétált a díszlethez, égő cigarettával, nagyméretű napszemüvegben és magassarkú bőrcsizmában (egyikük fényes feketében, a másik rózsaszínben), és Bradley telefonszámát kérték az egyik stábtagtól. "Ez csak a produceren keresztül megy" - mondta nekik az óvatos munkatárs. Válaszul a rózsaszín csizmás felszegte állát, hegyes sarkával a földbe taposta cigarettáját, és sértődötten ennyit mondott: "D'accord!"
"Nem zárhatjuk le a várat, mert a francia történelmi örökség része" - meséli a gall ragadozók célpontja. "Egyedül nem mehetünk sehová, mert rögtön ott nyüzsögnek."
A szomszéd lakókocsiba épp most érkezett meg maga a varázsló. Merlinre nincs ma szükség a forgatáson, így Colin Morgan farmerben és egy olyan pólóban érkezett, amely a Postal Service nevű amerikai indie zenekar iránti hűségről tanúskodik. "Én viccesnek gondolom" - mondja a szokatlanul ragaszkodó rajongókról. "Tudod, egy mosoly semmibe sem kerül. Viszont olykor, ha az ember szemtől szembe helyzetbe keveredik, némiképp sarokba szorítva érzi magát."
Mit szeretnének? "Csak elmondani, hogy jó az, amit csinálsz" - győzköd. "Soha nincs benne semmi kellemetlen vagy támadó."
Ahogy távozunk a lakókocsijából, az egyik stábtag egy A4-es méretű borítékot hoz Morgannek, amelyet róla készült fotók borítanak. "Odakint valaki megkért, hogy ezt adjam át" - mondja az asszisztens. Morgan idegesen pillant a borítékra, majd pedig arra, amerről a levél érkezett. "Ó!" - reagál. Csönd van. "Átveszed?" - kérdezem tőle. Vonakodva elveszi a borítékot, majd az oldalánál szorongatja. Óvatosan rám mosolyog. Kissé kínos pillanat. "Kinyitod?" - kérdezem. "Szerintem nincs benne semmi" - válaszolja.
Szerintem van. A leragasztott hajtás alá csúsztatja az ujját, és egy pillanatra beleles. "Ó, van benne egy levél!" Vagy nagyon jó színész, vagy őszintén meglepődött ezen. "Azt hiszem, ezt majd később olvasom el."
