Jó évet zárt a FremantleMedia

 2012.03.10. 00:46

Európa legnagyobb televíziós társasága, a 45 tévécsatornát és 29 rádióadót tulajdonló RTL csoport 2011-ben növelni tudta nyereségét - olvastam a héten az indexen. A sikerben pedig a legnagyobb szerepet a szintén a vállalatcsoporthoz tartozó Fremantle játszotta, amely - ez már a Veriety információja - 188 millió dolláros profittal zárta a tavalyi esztendőt.

A londoni székhelyű FremantleMedia neve ismerősen csenghet, hiszen a Merlin nemzetközi forgalmazójáról van szó, amely egyben a sorozat egyik befektetője is.

Bár a cég olyan televíziós műsorok forgalmazásáért felel, mint a Got Talent franchise vagy az X-factor, a televíziós drámák piacán legsikeresebb portékájuk - ahogy arról honlapjuk is árulkodik - mai napig a több mint 180 országban értékesített Merlin.

Mivel a fantasy sorozat vélhetőleg a Fremantle egyik aranytojást tojó tyúkja, a cég ez esetben valóban több egyszerű forgalmazónál, hiszen a BBC mellett részt vesz a sorozat finanszírozásában is. Noha ennek pontos mértékét nem ismerjük, magának a ténynek a nézők csak örülhetnek, hiszen így fordulhat elő, hogy miközben az angol köztévét kemény költségvetési megszorítások sújtják, a sorozaton ez legkevésbé sem látszik meg.

Emlékezhettek például arra, hogy 2010 őszén a BBC részéről felmerült, hogy tíz epizódra vágnák vissza a Merlin negyedik évadját. Hogy végül meggondolták magukat, abban sejtésem szerint nem csak a folyamatosan emelkedő nézőszám játszott szerepet, hanem a Fremantle szerepvállalása is. A nemzetközi forgalmazásban ugyanis a 13 epizódos évadok a legjobban eladhatók. Megjegyzem, a Merlin a BBC egyetlen sorozata, amely idén 13 epizóddal kerül képernyőre (az összes többi kevesebbel), nyilván nem véletlenül.

Ám a FremantleMedia finanszírozásában valósult meg tavaly áprilisban az angliai Warwick várában a The Dragon Tower című Merlin-látványosság is.

Kedvenc fantasy sorozatunk mögött tehát nem csak a világ legerősebb közszolgálati televíziója áll, hanem egy igen sikeres forgalmazó is, amely - Ázsiától Amerikáig - minden bizonnyal jól keres a sorozattal, de a profit egy részét vissza is forgatja a produkcióba. Így financiális oldalról nem hiszem, hogy akadálya lenne még néhány évnyi folytatásnak.

Címkék: merchandising the dragon tower

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr34301029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ajna27 2012.03.10. 21:55:21

Balinor!
A proféta szóljon belőled. Engem kissé aggaszt a fb-n és itt ott szárnyra kapott rémhír, miszerint az 5. lesz az utolsó évad. Amit én nagyon nem szeretnék.
De mivel itt nálad még nem olvastam róla, bizakodó vagyok.
:)

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2012.03.11. 01:04:10

@ajna27: Még mindig nem nyilatkozott ilyet senki sem. :)
Brdleyvel jelent meg egy francia nyelvű interjú, amiben megkérdezték tőle, Merlin mikor fedi fel a titkát. Erre azt felelte, hogy az 5. évad talán az utolsó lesz, és ebben az esetben itt lenne az ideje, hogy Artúr tudomást szerezzen Merlinről.
Ezt először úgy fordították angolra, hogy Bradley elmondta: az 5. évad az utolsó, és Merlin felfedi a titkát...
Hát így születnek a téves hírek. Ő csak egy lehetőségről beszélt, hogy ha ez lenne az utolsó évad, akkor mindenképp ki kéne derülni a titoknak.

Ellenben a producerek több interjúban is elmondták, hogy ha töretlen a sorozat népszerűsége, akkor ötnél több évad lesz.
süti beállítások módosítása