Séta a forgatáson - 1. rész

 2012.10.17. 23:58

Vannak szerencsés rajongók, akik Cardiffban, vagy legalább Walesben élnek, ahol az év nyolc hónapjában a Merlint forgatják. És van, aki még ennél is szerencsésebb, mert családjával együtt egyenesen meghívást kapott az ötödik évad forgatására.

Azt hiszem, mindannyiunk álma az, ami ennek a rajongónak valóra vált, már csak ezért is szép tőle, hogy élményeit és fényképeit mostantól megosztja Tumblrön.

Repüljünk vissza az időben márciusig, amikor a tavasz legforróbb napján hó fedte Wales egy kis szegletét, egészen pontosan Trefil Quarry kőbányájának dombjait!

s5forgatas_banya1.jpg
"A helyszínre érkezve ez volt a legelső dolog, ami a szemünk elé tárult. Meleg napunk volt, de a sok műhótól úgy tűnt, mintha fagyna."

"Eredetileg azt gondoltam, hogy a stúdióba nyerünk bejutást, ahol megnézhetünk egy-két díszletet, de az a helyzet, hogy ennél sokkal nagyobb élményben volt részünk. Eligazítást kaptunk, hogy hogyan találunk el egy félreeső forgatási helyszínre" - olvashatjuk az élménybeszámolóban.

Mindez a több hónapnyi munka kezdetén, az ötödik évad forgatásának mindössze második napján történt. A nap folyamán az első két epizódhoz forgatott jeleneteket a stáb.

s5forgatas_banya2.jpg
"Ez itt én vagyok, a forgatás helyszínéül szolgáló bánya szélén állok. Bár meglehetősen messze voltunk a történésektől, a kameránkon teleobjektív volt, ezért nem jelentett problémát."

s5forgatas_banya3.jpg
"Még azok a jelenetek is rengeteg embert igényeltek, amelyekben csak Bradley és Colin szerepelt. Kameramanok, futárok, jelmezesek, fodrász és sminkes, rendező és díszletes csapat, kellékesek... Végtelen hosszú a lista."

s5forgatas_banya4.jpg
"Ez volt az egyik kedvenc pillanatom. A forgatást meg kellett szakítani, amikor egy csapat terepmotoros kaptatott fel a bánya tetejére, hogy lássa, mi zajlik ott. Néhány futárnak kellett felkapaszkodni, hogy elhajtsa őket onnan."

A fenti képek a stáb engedélyével készültek, azzal a kikötéssel, hogy csak az epizódok vetítése után publikálhatók. Vagyis most. "Nagyon nehéz volt betartani, de sikerült!" A látogatók órákon át nézték a bányában zajló forgatást, majd másnapra is meghívást kaptak, "amikor találkoztunk és beszélgettünk Katie McGrathtal, végezetül pedig, hogy még varázslatosabb legyen az amúgy is varázslatos élmény, meghívtak bennünket a stúdióba egy díszlet bejárásra. Mivel ott épp nem zajlott forgatás, szinte kedvünk szerint csodálhattuk a díszleteket."

Erről azonban majd később olvashatunk. Addig is a képeket nagyobb méretben megtaláljátok itt.

Címkék: forgatás 5. évad forgatási fotó

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr444855410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SunnyDonnelly · www.sunny-donnelly.blog.hu 2012.10.18. 14:33:08

wáó*.*
tényleg egy valódi varázslatos élmény lehetett *.*
várom a beszámoló folytatását :)
KÖSZÖNJÜK A FORDÍTÁST, SIR BALINOR! :)
süti beállítások módosítása