Először is egy vallomás: mióta a Merlint elkezdtem nézni, újra szerelmes vagyok a British Englishbe. Nyelvtanulóknak kötelező a sorozat, eredeti nyelven. Azon kívül, hogy a kiejtés gyönyörű, olyan hasznos és mindennapi kifejezéseket is tanulhatunk, mint például az istálló ganajozás. :)
 
Szóval Merlint elsősorban angolul! De azt kell mondjam, egész jó a magyar szinkron is, ami manapság, tudjuk, nagy szó. Mind az első, mind a második évadé megüti az elvárható szintet (a harmadikét még nem hallhattuk, de már elkészült), azonban egy-egy fájó baki mégis becsúszik sajnos.
Valószínűleg a legdurvább a második évad első epizódjában hallható, amit múlt pénteken vetített az AXN, így aztán a bejegyzés külön is szól azoknak, akik most kezdték nézni a második évadot.
 
Merlin az első évad végén rájön, hogy a nagy sárkány nem önzetlen segítőként áll mellette, és - miután szó szerint felforrósodik a vitájuk - megfogadja, hogy többé nem keresi a lény tanácsait. "Azért, amit tettél, esküszöm, nem látsz többé napfényt... Most. Találkoztunk. Utoljára!" - ezekkel a szavakkal hagyja maga mögött a hegy gyomrában láncra vert, tomboló bestiát.
 
Természetesen az elhatározását nem tudja örökké megtartani, a második évad elején, ha vonakodva is, de kénytelen ismét a sárkányhoz sietni segítségért. Ő azonban többé nem oszt ingyen tanácsokat. A sárkány a segítségért cserébe megígérteti Merlinnel, hogy egy napon szabaddá teszi, és ez a kényszerű ígéret az egész évadon át kísérti hősünket.
 
"Meg kell ígérned. Vagy Camelot elbukik."
 
A történet új lendületet kap, a jelenet klappol, a párbeszéd jó, érezzük, hogy Merlin a tűzzel játszik, Colin Morgan játéka pedig szokás szerint kifogástalan. Csak a magyar szövegbe csúszik be a fájdalmas hiba: a sárkány megígérteti Merlinnel Camelot bukását. Pedig az eredetiben természetesen erről szó sincs. A ludas egyetlen kötőszó. A "vagy" (or) helyett "hogy" került a fordító papírjára, amire semmilyen logikus magyarázatot nem látok. Ráadásul a hibát a szinkronrendező sem vette észre, sem senki más.
 
"Meg kell ígérned, hogy Camelot elbukik." - Hülyeség!
 
Természetesen Merlin azért megy a sárkányhoz, hogy megakadályozza Camelot bukását. Teljesen értelmetlen lenne, ha közben épp ugyanarra tenne ígéretet.
Hogy kiheverjük ezt a traumát, íme a párbeszéd helyesen, utána pedig a teljes jelenet angol változatban, Colin Morgannel és a fantasztikus John Hurt még fantasztikusabb hangjával:
 
- Rendben van. De adnod kell valamit viszonzásul.
- Mi az?
- Egy ígéretet.
- Egy ígéretet?
- Hogy egy napon szabaddá teszel.
- Ha én elengednélek, mihez kezdenél?
- Amiatt ne fájjon a fejed!
- Nem bízom benned!
- Mindazonáltal meg kell ígérned, hogyvagy Camelot elbukik.
 
 
Érdemes még megfigyelni azt a  hanghatást, amit az eredetiben a sárkány hangjánál használnak (a magyar változatban ez nincs, de ennyire maximalista már meg sem próbálnék lenni). Olyan, mintha előre visszhangoznának a szavai a fejünkben, valahányszor megszólal. Apróság, de nagyon szeretem.
 
Ígéretet tettél, ifjú mágus. És egy napon majd betartatom veled.

Címkék: szinkron 2. évad

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr432797205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2011.04.03. 23:47:32

Nagyon sok sorozatot nézek eredeti nyelven, viszont a "Merlin"-t éppen szinkronnal követem. (Jó, az 1. Évad pár részét láttam angolul is).

Az a baj, hogy mostanság a szinkronok sokszor igencsak rohamtempókban készülnek szoros határidővel, ezért csúszhat be hiba.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2011.04.03. 23:59:56

Szerencsére vállalható a szinkron, különösebb baj tényleg nincs vele. Ráadásul Renácz Zoltán (Merlin) és Előd Álmos (Artúr) kifejezetten jó munkát végez, ahogy a női szereplők is.
Szóval senkit nem akarnék lebeszélni a szinkronos változatról.

Viszont amikor John Hurt hangján megszólal a sárkány, szinte könnybe lábad a szemem. :D

Spawn85 2011.04.04. 11:27:48

Természetesen eredeti nyelven minden jobb.

Bár én úgy vagyok vele, hogy alapvetően mindegy, hogy szinkronnal vagy eredetiben nézek a filmet, nem az dönti el, hogy tetszik-e vagy sem.

De azért vannak kivételek: Pl. kedvenc színésznőim (Jessica Alba, Michelle Ryan) filmjeit eredeti nyelven sokkal jobban szeretem. (Mert pl. a "Bionic Woman"-nek azt a részét, amelyben Michelle hol amerikai hol brit akcentussal beszéli az angolt, szinkronban egyszerűen nem tudják visszaadni, mert nem is lehet. És így több poénosnak szánt rész át sem jön a szinkronos verzióban.
Jessica-nak meg az esetek többségében annyira hozzá nem illő szinkronhangot választanak, hogy hihetetlen. )

A "Merlin" szinkronja viszont tényleg elég korrekt lett, bár azért Bradley James-hez Előd Álmos hangja nem biztos, hogy a legjobb választás volt. De tény, hogy lehetne rosszabb is.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2011.04.04. 20:33:51

@Spawn85: Majdnem egy teljes évadba tellett, míg megszoktam Előd Álmost, mert BJ-nek sokkal mélyebb az orgánuma. De amikor sikerül elfelejtenem az eredeti hangot, rájövök, hogy a magyar változatban is teljesen egyben van a figura.

Néhány poén itt is elvész. Van, amit nem lehet átadni a fordításban.

Visszatérve még Nimueh-hoz, nekem Solecki Janka hangja is kifejezetten bejött.

Camriana 2011.04.04. 20:37:28

"mióta a Merlint elkezdtem nézni, újra szerelmes vagyok a British Englishbe"

Ez teljes mértékben igaz rám is. Mondjuk mindig is jobban szerettem az angol angolt, mint az amerikai angolt, de a Merlin esetében ez hatványozottan is igaz. Egész egyszerűen öröm hallgatni, ahogy beszélnek ezek a színészek. Eredeti nyelven már olyan sokszor megnéztem a részeket, hogy csomószor azon kapom magam, hogy komplett párbeszédeket ismételgetek magamban, ami szerintem a nyelvtudás szempontjából egy hasznos dolog. Amúgy én is csak ajánlani tudom azoknak, akik egy kicsit fejleszteni szeretnék az angoltudásukat, mert abszolút mentes a szlengtől, nincsenek benne agyoncsavart kibogozhatatlan mondatok (bár igaz, hogy a hétköznapi angolban nem valószínű, hogy bármikor is szükségünk lenne a clotpole, a dollophead vagy a mágia szóra használt nyolcvan különböző kifejezésre :)), és kifejezetten egyszerű és kellemes nyelvezete van. És valóban igaz, hogy ha John Hurt megszólal, az mindent visz, de számomra Bradley James hangja is éppolyan megunhatatlan. :)

Szinkronnal csak az első pár részt néztem meg, utána meg már csak néhány kulcsjelenetet, amelyeknél kiváncsi voltam, hogy mit hoznak ki belőle a színészek.. És valóban, nem lehet panasz rájuk.. Renácz Zoltán hangjától való kezdeti idegenkedésem is mostmár ott tart, hogy rájöttem, hogy nála jobb hangot nem is választhattak volna Merlinnek.. fantasztikus munkát végez.

De persze Balinornak teljesen igaza van: Merlint elsősorban angolul!! :)

Spawn85 2011.04.04. 21:36:53

Én akkor voltam így, amikor elkezdtem nézni a "Doctor Who"-t. Az volt az első brit sorozatom, és a sok amerikai után élmény volt a brit akcentus hallgatni.

@Balinor: "Majdnem egy teljes évadba tellett, míg megszoktam Előd Álmost, mert BJ-nek sokkal mélyebb az orgánuma"

Bizony BJ hangja mélyebb. De egyébként azt szokták mondani, hogy nem a színész hangjához kell, hogy passzoljon a magyar hang, hanem a karakterhez.

"Visszatérve még Nimueh-hoz, nekem Solecki Janka hangja is kifejezetten bejött. "

Nekem meg ő volt fura az elején, mert Michelle Ryan hangja magasabb, mint az övé. Ráadásul én nagyon szeretem Michelle hangját hallgatni. (Van egy Doctor Who audiokönyv -The Rising Night-, amit ő olvas fel, számomra egy élmény volt.)
Viszont, amit az előbb mondtam természetesen itt is igaz, és így nézve Nimueh karakteréhez passzolt Solecki Janka hangja.
(Viszont igazából nem panaszkodhatok, mert Michelle-nek egész korrekt hangokat szoktak választani. A "Bionic Woman" kétféle szinkronjában Pikali Gerda, illetve Kisfalvi Krisztina szinkronizálta, és mindketten jó munkát végeztek.)

@Camriana: Az biztos, hogy eredeti nyelven nézni filmeket az segít valamennyit a nyelvtanulásban.
(Mondjuk nekem az is, hogy mostanában elég sokat kommunikálok angolul. :) )

Camriana 2011.04.04. 22:19:38

@Spawn85: Bár a karakter nem volt a kedvencem, de Michelle Ryan-t is valóban egy élmény volt hallgatni.. Magamban az egyik leggyakrabban felidézett párbeszéd pont Uther és Nimueh szóváltása az első évad 9. részében. Ez az angol tényleg zene füleimnek. :)

"I have watched so many people I love, die at your hands, Uther Pendragon. Now it is your turn!"

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2011.04.04. 22:54:50

@Camriana: Nekem is az a kedvenc Nimueh-s jelenetem. Legfőképp azért, mert Nimueh ott több egy gonosz boszorkánál, kicsit megértjük az ő szempontját is. És az Excalibur az egyik legjobb epizód az első évadban.

Spawn85 2011.04.04. 22:59:15

@Camriana: Az 1. Évad 9. részén akkorát nevettem, amikor szinkronizálva néztem: A rész elején ki van írva, hogy "Excalibur", erre bemondják, hogy "A fekete lovag". :D

Én szerettem Nimueh karakterét, hiszen elsősorban miatta (illetve jobban mondva Michelle miatt) kezdtem el nézni egyáltalán a "Merlin"-t.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2011.04.05. 00:07:19

Valószínűleg azt gondolták, a nézők egy részének nem mondana sokat az "Excalibur", pláne úgy, hogy egyszer sem nevezik nevén a kardot. Nekem azért Excalibur marad. Nem hiszem, hogy valaha is hivatkoznék rá úgy, hogy "A fekete lovag című epizód"... :)

Spawn85 2011.04.05. 00:33:10

@Balinor: Azért, aki valaha hallott egy kicsit is Arthur királyról, annak elvileg az Excalibur-nak is derengenie kellene :)

Amúgy, ha már Excalibur, azért érdekes hányféle verziója van ennek az egész Arthur legendának:

Itt ugye a sárkánytól kapta Merlin az Excalibur-t.

A '98-as Hallmark-os "Merlin"-ben a Tó Úrnőjétől. (Abban a verzióban egyébként Nimue -"h" nélkül- Merlin szerelme volt, nem az ellensége).

Ja, és hallottam olyan változatot is, ahol Nimueh és a Tó Úrnője egy és ugyanaz.

"...Nimueh ott több egy gonosz boszorkánál, kicsit megértjük az ő szempontját is."

Én pont ezért nem tekintettem őt annyira abszolút negatív karakternek.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2011.04.05. 01:13:36

@Spawn85: "Itt ugye a sárkánytól kapta Merlin az Excalibur-t."

Hát... az Excalibur története - akárcsak Merliné - még épp csak elkezdődött. Ennél többet nem mondok. ;)

Merry 2011.04.05. 11:56:01

Én angolul szeretem nézni de azért az első 2 évadot magyar szinkronnal is megnéztem. A legtöbb leírásban ami a sorozatot ismerteti Arthur szőke herceg és Előd Álmos hangjával nekem egy kb olyan visszatetsző alak jött le mint a Szőke a Shrek-ben, BJ mélyebb hangjával sokkal szimpibb volt főleg hogy néha EÁ hangja olyan magasra szaladt- kiabálásnál- hogy bántotta a fülemet, míg BJ hangja ilyenkor még mélyebb lett. A másik Kathie McGrath aki Csondor Kata hangján szólal meg. Nekem Csondor Katáról az első ami beugrik hogy a Varázslatos Álmokban ő volt Bunny hangja. Nehezen képzelem el a gonosz Morganat mert valahányszor meghallom az jut eszembe " A Hold nevében megbüntetlek!" De majd ez elválik ha adásba kerül a 3. évad!:)

Spawn85 2011.04.05. 23:03:11

@Merry: Nekem Csondor Katáról sok mindenki beugrik, ugyanis ő és Gwen magyar hangja (Roatis Andrea) kis túlzással szinte minden második sorozatban szinkronizál. :)

Spawn85 2011.04.06. 11:10:47

@Balinor: Ezt én nem is vitatom. :)

SunnyDonnelly · www.sunny-donnelly.blog.hu 2011.04.07. 14:27:54

@Merry:
max nem azt mondja majd, hogy a "Hold nevében.." hanem azt, hogy "A mágia nevében megbüntetlek":))
süti beállítások módosítása