"Válaszul a számtalan kérdésre: a Merlin új évadjának szeptemberben kell indulnia. Mellesleg köszönet a produkciónak, amiért úgy alakították a menetrendet, hogy lehetőségem legyen megcsinálni a Free Agentset."

A fenti üzenet Anthony Head (Uther Pendragon) hivatalos Facebook oldalán olvasható.
Azok kedvéért, akik nem ismerik (egyébként én sem), a Free Agents egy 2009-es angol sitcom sorozat, amiben Head játszotta az egyik főszerepet. A sorozatból most az NBC tervez remake-et készíteni a tengeren túlon, aminek az érdekessége, hogy az amerikaiak szokatlan módon azt szeretnék, hogy az ő verziójukban is Head játssza el a korábbi szerepét. Persze ennek is megvan az oka, hiszen a Buffy, a vámpírok réme révén Anthony Head meglehetősen ismert és népszerű Amerikában is. Az NBC egyelőre csak a pilotot rendelte meg, ennek ellenére voltak aggályok, hogy sikerül-e összeegyeztetni a tengeren túli munkát a Merlin új évadjának forgatásával. A jelek szerint sikerül. Más kérdés, mi lesz, ha a Free Agents megkapja odaát a remélt folytatást. Ám mint tudjuk, Camelot királyát előbb-utóbb nem Uthernek, hanem Artúrnak fogják hívni, és a színész talán épp ezzel számolva vállalta el a régi-új szerepet a vígjátékban.

A Facebook-bejegyzést azonban első sorban nem ezért idéztem, hanem a hír miatt, hogy a Merlin folytatása szeptemberben érkezhet a képernyőkre.
Nos, nem hiszem, hogy a BBC kitűzte volna már a vetítés pontos dátumát, de a producer és a színészek nyilatkozatai után szerintem most már tényleg elfelejthetjük azt a szerencsétlen pletykát, miszerint az új évadra 2012-ig kellene várnunk. Az egész valójában csak egy spekuláció volt, ami abból eredt, hogy a tavasszal érkező Doctor Who új évadjának második fele kivételesen csak ősszel kerül képernyőre, ami most már hagyományosan a Merlin vetítésének időszaka a briteknél, és mivel mindkét sorozat szombat este látható a BBC főadóján, valaki levonta a következtetést, hogy a Merlin átcsúszik jövőre. Ez aztán hírként járta be a világhálót, pedig sem az alkotók, sem a BBC nem állított ilyet.

Úgy tűnik, a Merlin marad a helyén, ami nem csak azért örömteli, mert így kevesebbet kell várnunk a folytatásra, hanem azért is, mert aligha tesz jót egy sorozatnak (nézettségi szempontból), ha egy egész esztendőre eltűnik a képernyőről.

Az azonban kétségtelen, hogy ha ősszel hat Doctor Who- és tizenhárom Merlin-epizódot mutat be a BBC One, akkor igen sűrű szeptemberrel kell számolniuk. Kíváncsian várom, hogyan oldják meg a helyzetet, azaz hogyan keverednek ki a bőség zavarából a brit köztévénél.

 

 

Címkék: színészek 4. évad

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcmerlin.blog.hu/api/trackback/id/tr292834856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2011.04.17. 23:47:09

Amikor először hallottam, hogy Anthony Head egy amerikai sorozatban fog szerepelni, azt hittem, hogy belefutottam egy nagy spoiler-be a Merlin 4. Évadjával kapcsolatban. De megnyugtattak, hogy nem. :)

Egyébként a Doctor Who-t is azért vágták ketté, hogy ne legyen olyan nagy szünet két évad között.

Arra én is kíváncsi vagyok a BBC-nél hogy oldják meg a szeptembert, de valamit majd biztos kitalálnak. :)

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2011.04.18. 01:33:33

Ha jól számolom, szeptembertől karácsonyig 16 szombat lesz, az hárommal kevesebb, mint amennyi kellene. Vagy az egyik sorozatot átteszik vasárnapra, vagy nem tudom...
El tudnám képzelni, hogy a DW fináléja után közvetlenül adják le a Merlin premierjét. Azzal nyerünk egyet, de két epizódnak még mindig nincs hely.
süti beállítások módosítása